Szerdán eleinte az ország nagy részén napos idő lesz, csak északkeleten várható több felhő, majd északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és délután északkeleten kisebb eső kialakulhat. A nyugati, délnyugati szél többfelé megélénkül, majd éjszakára mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet kora délután 8 és 13, késő este 1 és 8 fok között alakul.
Éjszaka fokozatosan vékonyodik, csökken a felhőzet, majd hajnaltól fátyolfelhők érkeznek, csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A késő esti 1 és 8 fokról a hajnali órákra -1 és +5 fok közé hűl le a levegő.
Kapcsolódó
Csütörtökön többnyire fátyolfelhős lesz az ég, csak átmenetileg vastagszik meg a felhőzet, emellett szűrt napsütésre számíthatunk. Északkeleten délután, este helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat. A délnyugati szél napközben többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között várható.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve