"Ezek mind olyan intézkedések, amelyek szükségesek az ország gazdaságának újraindításához. Jelentős ösztönzők vannak bennük a közberuházásokhoz, valamint a kis- és közepes méretű vállalkozások számára" - mondta.
A közberuházások minisztériuma ezt pontosítva közölte, hogy az idén 3 milliárd eurót szabadítanak fel új projektekre, és ezekkel összesen 30 ezer ideiglenes állást teremtenek. A pénzt olyan projektektől vonják el, amelyek az idén nem használták volna föl a rendelkezésre álló forrásokat.
Az egyetemek további 3000 új állást teremthetnek, hogy minél több át- és továbbképző tanfolyamot tudjanak indítani. Olaszországban a 15 és 24 év közötti fiatalok 40 százaléka munkanélküli.
Körülbelül 600 millió eurót költenek a vasúthálózat modernizálására, 300 milliót hidak és alagutak karbantartására, 300 milliót iskolaépületek korszerűsítésére, és 100 milliót a kistelepülések terveinek megvalósítására.
Összesen 550 millió euróval csökkentik a villamosáram-számlák összegét azáltal, hogy csökkentik a tarifában annak az adónak a mértékét, amelyből a megújuló energiaforrásokat fejlesztő cégeket támogatják - közölte az ipari minisztérium.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve