A lapban megjegyzik, jelentős szakemberrel hiánnyal küzd a hamarosan százezer embert foglalkoztató hazai járműipar. A lap szerint a természettudományok ösztönzésére irányuló "Jövő MINT" diákprojekt tagjaként az Audi Hungaria öt éven át támogatja majd a kiválasztott tanulók tanulmányait. A programban részt vevő tanulók 80 százaléka a gyakorlati képzés befejezését követően munkát is kapott a társaságnál.
A Népszabadság beszámolója szerint a hamarosan "gyártásba álló" másik nagy üzemnél, a Mercedesnél is folynak hasonló típusú munkák. Harmincnégy szakközépiskolás tanuló kezdte meg az első osztályt szeptemberben Kecskeméten duális képzés keretében, a gyakorlati oktatás színhelye számukra már a Mercedes Benz Manufacturing Hungary lesz.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve