Az NGM honlapján elérhető tervezet szerint a munkabérrel kapcsolatos szabályok betartását a munka törvénykönyvének gyakorlati érvényesülésének vizsgálata miatt kezelik kiemelten jövőre. A vizsgálatokat márciusban és áprilisban végzik majd. Ezt követően június-júliusban a munkavállalói jogviszonyok rendezettségére terjed majd ki az ellenőrzés. Az NGM kiemelte, hogy a vizsgálat a munkavállalók alapvető jogainak érvényesülését, a "tisztességes, jogkövető vállalkozások versenyhátrányának" csökkentését szolgálja. A szabadsággal kapcsolatos törvények betartását október-novemberben ellenőrzik. Kiemelték: a munkaügyi bírság összege 30 ezertől húszmillió forintig terjedhet.
A munkavédelmi ellenőrzések 2016 második negyedévében a fémfeldolgozási tevékenységeket érintik. Ezt az indokolja, hogy a fémipari technológiák, munkaeszközök munkavédelmi hiányosságai miatt a munkabalesetek közel 10 százaléka ebben az iparágban következik be és előfordulnak halálos, valamint csonkolásos munkabalesetek is. Az ellenőrzések főként a munkavállalókat érintő veszélyforrások vizsgálatára terjednek ki - tették hozzá.
A munkavédelmi hatóság a biztonságos munkavégzésre vonatkozó követelmények teljesítését elmulasztó és ezzel a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét súlyosan veszélyeztető munkáltatóval szemben munkavédelmi bírságot szabhat ki, amely 50 ezertől 10 millió forintig terjedhet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve