Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy Varga Mihály a második negyedévi növekedési adatokat elemezve tarthatónak ítélte a tervezett 2,5 százalékos növekedési ütemet.
A szocialista politikus azt mondta: ezekből a számokból nem lehet jóllakni vagy az iskolakezdéshez szükséges tanszereket megvásárolni. Az emberek a valóságban azt tapasztalják, hogy az árcédulákon magasabb összegek szerepelnek, a fizetésük pedig kevesebbet ér - tette hozzá.
Kapcsolódó
Megjegyezte: ha igaz lenne a növekedés, akkor az elmúlt hat évben nem 600 ezer ember hagyta volna el az országot, hanem több 100 ezer más európai akart volna idejönni dolgozni.
Gúr Nándor ismét egy mértékadó, kézzelfogható fizetésemelés mellett foglalt állást. Ennek forrásaként jelölte meg a 2 százalékos GDP-növekedés 6-700 milliárd forintos többletét, valamint azt mondta, ugyanennyit lehetne előteremteni a fekete, illetve szürkegazdaság arányának 2 százalékos csökkentésével. Az adó- ás vámhátralékok felének behajtása ezer milliárd forintot tenne ki és a pénzpazarlást is vissza lehetne fogni - sorolta az MSZP alelnöke.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve