Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s alelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, januártól 1,8 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, míg az államtitkárok és a helyettes államtitkárok 30 százalékos emelést kapnak. A törvény értelmében a tárcavezetőknek lehetőségük van arra, hogy felfelé térítsék el az államtitkárok illetményét, így ezen vezetők 220-250 ezer forintos emelésre is számíthatnak - mondta.
Hozzátette: az átlagos minisztériumi fizetések több mint 50 százalékkal emelkedtek 2010 óta. "Ha a nyugdíjak is 50 százalékkal emelkedtek volna 2010 óta, én most meg se tartanám ezt a sajtótájékoztatót" - fogalmazott.
Beszélt arról is, hogy 101 ezer forint a havi átlagnyugdíj, és ezt a nyugdíjasok 65 százaléka nem is éri el. Korózs Lajos szerint több tárca is élen jár a fizetésemelésekben: "Lázárék, Szijjártóék és a szociális minisztérium". Mint mondta, a legutóbbi háborítja fel a legjobban, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériumában született döntések nyomán ez évtől megszűnik "egy rakat" szociális juttatás.
Kitért arra is, hogy január 1-jétől nem lehet jogosultságot szerezni korkedvezményes nyugdíjra, emiatt a szakszervezetek is tiltakoztak. Jelezte, az MSZP országgyűlési határozati javaslatot dolgoz ki ez ügyben, és felszólítja a kormányt, hogy a parlament tavaszi ülésszakának első napján foglalkozzon a korkedvezményes nyugdíj ügyével.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve