Az igazgató elmondta, meghívásukra olyan nemzetközileg is elismert magyar képregény rajzolók képviselik Magyarországot a fesztiválon, mint Futaki Attila, valamint Németh Levente és Mészáros János szerzőpáros, a Királyok és Keresztek című képregény rajzolója és forgatókönyvírója.
Kiemelte, a kiadvány különlegessége, hogy nem számítógépes grafika, hanem kézzel rajzolt és festett képekből áll. Érdekessége pedig, hogy a képregényhez telefonos applikáció is tartozik. A telefon kameráját bizonyos képekre irányítva megelevenedik a történet, az álló képből 3D-s animáció segítségével mozgó történetfolyam keletkezik.
Az igazgató tájékoztatása szerint, a képregény magyar és angol nyelvű kiadását francia és flamand nyelvű, Belgiumban megjelenő változatok követik hamarosan. Fontosnak nevezte, hogy újabb népszerű magyar kiadvány jelenik meg a belga piacon, valamint azt, hogy az a könyv a magyar történelemnek egy nagyon fontos, az ezer éve fennálló keresztény állam alapításának időszakát mutatja be közérthető és tetszetős formában.
A képregény rajzainak nagyított képei a brüsszeli Balassi Intézetben rendezett, hétvégén nyílt kiállításon egy hónapon át megtekinthetők - tette hozzá az Vitézy Zsófia.
Belgium a képregényműfaj bölcsőjeként szeptember 14. és 16. között ad otthont Európa egyik legrangosabb rajzfilm- és képregényfesztiváljának a belga királyi palotával szemben található Parc Royalban. A több mint 10 ezer látogatót vonzó eseményen az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézetei (EUNIC) standjánál a Nemzetközi Pavilonban, a magyar művészek képregényimprovizációs workshopot tartnak minden korosztálynak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve