A jegybank legnagyobb egyösszegű piacfelügyeleti büntetése 2018-ban meghaladta a 90 millió forintot. Ezt az Atlantic Global Asset Management S.A. kapta, mely 22 országban, köztük magyar ügyfeleknek ígért egy éves "lekötési idővel" és 90-500 ezer euróig terjedő befektetési összeg fejében irreálisan magas, heti 4-6 százalékos hozamot. De a vizsgálat során nem tűnt úgy, hogy bármilyen tőkepiaci tevékenységet folytatnának - derül ki az összefoglalóból.
Míg a közlésük szerint a leggyakoribb jogsértés a Magyarországon a jogosulatlan betétgyűjtés és az engedély nélküli közvetítői tevékenység volt. Utóbbi szolgáltatók potenciális befektetőit csak a gyors hatósági fellépés tudja megvédeni a súlyos veszteségektől - közölte az MNB, mely szerint ezért a hatóság indokolt esetben akár soron kívüli végzésben is megtiltja a jogsértő magatartás folytatását a piaci szereplőnek.
Kapcsolódó
Bűncselekmény gyanúja esetén az MNB már a piacfelügyeleti eljárás közben feljelentést tesz a nyomozóhatóságnál, így a jogosulatlan pénzügyi tevékenységet érintő piacfelügyeleti eljárással párhuzamosan jellemzően a büntetőeljárás is folyamatban van. Tavaly az MNB 16 büntetőfeljelentést tett a piacfelügyeleti eljárások kapcsán.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve