A szakértőt az ötödik Pénz7 rendezvénysorozatról kérdezték, amely Európában és világszinten is Magyarországon indult el az idén elsőként. A rendezvénysorozat a fiatalok pénzügyi és vállalkozói tudatosságának fejlesztését célozza. Szolnokiné Pap Judit elmondta, a kezdeményezés azért fontos, mert a gyerekkorban történő pénzügyi oktatás valódi szemléletváltást eredményezhet.
Rámutatott, erre Magyarországon azért is van szükség, mert jelentősen eltér egymástól az elméleti és a gyakorlati tudás: miközben például minden háztartás egyetért azzal, hogy érdemes családi költségvetést készíteni, csak minden ötödik csinál.
Elméletben mindenki egyetért azzal is, hogy szükség van megtakarításra, csak a családok kisebb részének, harmadának van valójában félretett pénze - fűzte hozzá a szakember.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve