A hosszú lejáratú hozamokra ható jegybanki programok hatékonyságának növelése érdekében a monetáris tanács október 6-án az állampapír-vásárlási program egyes paramétereinek megváltoztatásáról döntött - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A lépéssel lehetővé válik, hogy a jegybank fokozza vásárlásait, a jövőben az egyes értékpapír-sorozatok esetében a megvásárolható mennyiség a korábbi 33 százalékról 50 százalékra változik.
Továbbá a megvásárolható eszközök köre kibővül az állami készfizető kezesség mellett kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokkal, az állampapír-vásárlásokkal megegyező paraméterek mellett.
A közlemény szerint az új finomhangoló lépések bevezetése mellett a jelenlegi, gyorsan változó környezetben a jegybank heti vásárlásainak összegét rugalmasan alakítja, a vásárlásokat a hosszabb futamidőkre fókuszálva.
A vásárlások rendszeres heti aukciók és aukción kívüli vásárlások keretében is történhetnek.
A közlemény megerősítette, hogy a monetáris tanács továbbra is aktívan fogja használni az eszközvásárlási lehetőségeket.
Az MNB korábbi döntésének megfelelően a program indulásához képest számított 1000 milliárd forintos állománynövekedésnél technikai felülvizsgálatot hajt végre.
Az MNB közvetlen állampapír-vásárlások keretében, valamint fedezett hiteleszközén keresztül eddig már mintegy 2300 milliárd forintnyi (a GDP közel 5 százalékát kitevő) forrást biztosított, amivel leginkább az állampapírpiaci hozamgörbe középső és hosszú szakaszát támogatta.
Utóbbi eszköz nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a bankrendszer piaci forint állampapír-állománya közel 1800 milliárd forinttal (a GDP 3,8 százalékával) nőtt. Az MNB által alkalmazott monetáris politikai megközelítés a hozamgörbe laposodásának irányába hat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve