Éjszaka túlnyomóan derült lesz az ég. Vasárnap eleinte kevés lesz a felhő, majd változóan felhős lesz az ég, emellett több órára kisüt a nap, estig csapadék nem valószínű, estétől északnyugaton néhol zápor előfordulhat.
Éjszakára kissé mérséklődik, majd vasárnap napközben ismét sokfelé megerősödik, főként a Dunántúlon több helyen viharossá fokozódik a délnyugati szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 23 és 28 fok között alakul.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve