Idén a hallgatóknak a felvételi eljárásban nem kell változásra számítaniuk, a minimum ponthatár továbbra is 280 pont lesz. Ennek oka, hogy úgy értékelték, az emelés elérte célját. A hallgatók idén a jelentkezéskor három helyre ingyenesen adhatnak be kérelmet.
Palkovics László kifejezetten pozitívan értékelte a hallgatókkal, illetve a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával kialakított viszonyt.
Az elmúlt mintegy két évben nagyon sok minden történt a felsőoktatásban. Minden változás a hallgatókért van - fogalmazott a felsőoktatási államtitkár.
Most a tartalmi változások következnek. A Magyar Rektori Konferenciával egyetértésben alakítják át a képzési és kimeneti rendszert.
A felsőoktatásban jelenleg a hallgatók 8 százaléka külföldi. Az a cél, hogy vonzóvá tegyék a magyar felsőoktatást és egyidejűleg a magyar hallgatók is minél nagyobb létszámban vegyenek részt külföldi részképzéseken. A különböző támogatási formákra, köztük az Erasmus- és a Campus Mundi programra, utóbbira kilencmilliárdos ösztöndíjkeret áll rendelkezésre.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve