Az nhp kivezető fázisba lép, így kevesebb pénz áll majd a bankok rendelkezésére. A jegybank ezzel is azt igyekszik elősegíteni, hogy folyamatosan visszaállhasson a rend, és piaci alapon nőhessen tovább a vállalati hitelezés - írta a lap.
A jövőre rendelkezésre álló keret egyik része forint, a másik pedig egy devizaalapú elemből állhat. Utóbbi konstrukció lényege, hogy a jegybank forintot ad a banknak, majd devizacserét hajt végre, így a bank végül is devizával fog rendelkezni. Ezt a devizát a hitelintézetek azoknak a kis- és közepes cégeknek adhatják, amelyek természetes fedezettel, azaz devizabevétellel rendelkeznek.
Az idei kétszer 500 milliárd forintos keret - ami a "rendes" nhp-ból, illetve az nhp+ alprogramból átcsoportosított összegből áll össze - nagy része az idén várhatóan kimerül. Az nhp+ programnak nem lesz folytatása.
A lap értesülései szerint a jegybanknál úgy számolnak, hogy a mostani átalakítással le lehet zárni a 2013 nyarán indított programot. Az nhp harmadik, kivezető szakaszában a tervek szerint 2016 végéig lehet leszerződést kötni.
Az nhp fokozatos kivezetésén túl a jegybanktól a vállalati hitelezés élénkítése érdekében további lépések is várhatók. Erről kedd délután számol be a nyilvánosságnak az MNB.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
