A magyar miniszterelnök, aki egynapos hivatalos látogatása során Theresa May brit kormányfővel tárgyalt a Downing Streeten, a megbeszélés után, szerda este magyar újságíróknak elmondta: a találkozón egyetértés alakult ki arról, hogy a munkavállalók jogainak kérdését a viszonosság elve alapján kell kezelni, tehát ha az Európában élő britek szerzett jogai nem csorbulnak, abban az esetben a brit kormány álláspontja szerint természetszerűleg a Nagy-Britanniában dolgozó EU-állampolgárok jogai sem sérülhetnek.
Ez fontos eredménye volt a brit miniszterelnökkel tartott szerdai londoni megbeszélésének. Százötvenezer azon magyar állampolgárok száma, akik - akár Nagy-Britanniában dolgozva, akár Magyarországon működő brit tulajdonú vállalatok munkavállalóiként - Nagy-Britanniához kötődő módon keresik kenyerüket. "Nekik érdekeik vannak, amelyeket meg kell védenünk, tehát az az érdekünk, hogy a jövőben a brit-magyar kapcsolatok kereskedelmi oldala nyitott és szabad maradjon - fogalmazott a kormányfő.
Az amerikai elnökválasztás eredményéről szólva Orbán kijelentette: a világnak mindig jót tett az, ha sikerült magát kiszabadítani az éppen uralkodó ideológiai irányzatok fogságából, és vissza tudott térni a valóság talajára. Szerintem most ez történt az Egyesült Államokban, és ez esélyt ad a nyugati világ többi térségének is arra, hogy kiszakítsa magát az ideológiák, a politikai korrektség, a valóságtól eltávolodott gondolkodás és beszédmód fogságából, és arra, hogy visszatérjünk végre a realitások talajára, és úgy tekintsünk a világra, ahogy az van - hangsúlyozta a politikus.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve