A minimálbér emelkedésből adódó többletköltséget minden esetben megkapja a kormánytól az önkormányzat - mondta az ATV-nek Schmidt Jenő, a TÖOSZ (Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége) elnöke, aki szerint emiatt nem kell aggódni. Azért viszont annál inkább, hogy a bértábla teljesen össze fog csúszni ezáltal.
„Akik több végzettséggel rendelkeznek, kiemelt területen vagy régóta dolgoznak az önkormányzatoknál, azoknak a bérét nem tudjuk ezáltal emelni, emiatt létrejön egy bérpiaci feszültség” – tette hozzá.
Kapcsolódó
Schmidt Jenő közölte, ezt a szektort fekete báránynak érzi az államháztartáson belül, mivel a köztisztviselők bérét 8 éve nem emelték. A szociális területen, az egészségügyben, sőt a kormányhivatalokban dolgozókét bérpótlékokkal mind emelték, az önkormányzatiakét azonban nem.
A minimálbér emelése szerint nem jelenti automatikusan azt, hogy a többi önkormányzati dolgozó bére is emelkedik. „A szorzó például attól függ, hogy hány éve dolgozik ott, milyen végzettsége van, de az alap, az nem a minimálbérhez van kötve, hanem 37.500 forinton áll most már évek óta” - fogalmazott.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve