Február 1-től minden nyilatkozott ügyfél ingyenesen hozzá tud jutni a törvény által előírt 150 ezer forinthoz a kétszeri készpénz felvétellel - mely az egyedi igények/lehetőségek szerint különböző összegekre is szólhat - hívja fel a figyelmet a Bankszövetség, amely azt is hangsúlyozza, hogy a magyar bankszektor ezzel a lépéssel egyértelműen előtérbe helyezi a jogszabályok szellemiségének való megfelelést, miközben az atm készpénzfelvételi limitek kialakításakor a szakmai, biztonsági szempontok kifejezetten az alacsonyabb limitek beállítását indokolnák. Ezt egyrészt a visszaélések megelőzésével, másrészt az automatákból a készpénz kifogyásának elkerülésével, a folyamatos rendelkezésre állás biztosításával indokolnak.
A Bankszövetség bízik benne, hogy a jogszabályban biztosított, - 2014 februárját követően kialakuló - új készpénzfelvételi gyakorlat a banki ügyfelek érdekeit szolgálja, és növeli az ügyfélelégedettséget - olvasható a szervezet közleményében.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve