A napokban várhatóan minden nyugdíjashoz, ellátotthoz megérkezik a levél, ahogy máskor is. Egyedül a rehabilitációs ellátásban részesülőknek kell kicsit többet várniuk, nekik január 31-ig küldik ki az értesítéseket.
Az idei évre 3 százalékos inflációt állítottak be a költségvetésben, vagyis ennyi lesz a nyugdíjemelés. Ehhez hozzájön még a tavalyi év végi 0,8 százalékos korrekció, amit szintén érvényesíteni kell az idei ellátásoknál.
Azaz összesen 3,8 százalékkal érkezik több pénz. Ami kicsivel magasabb, mint amennyit a várható infláció indokolna:
A portálnál megnéztek két értesítő levelet, és ezeken valóban fel is tüntette a nyugdíjfolyósító külön-külön és összesen is, hogy mennyi jár:

Ha valaki utánaszámol, arra jut, hogy még némi ráhagyás is van a 3,8 százalékhoz képest.
Akiknek utalva jön a pénzük, azok a korábbi rend szerint január 12-én számíthatnak rá, akiknek pedig a postás hozza a szokásos menetrend szerint. Ők a januári nyugdíjjal együtt megkapják az idei évi kézbesítési menetrendet is, amiben benne vannak a további időpontok - írja a 24.hu.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve