Keddre virradó éjszaka általában derült vagy gyengén felhős idő lesz a jellemző, az éjszaka második felében elsősorban a délnyugati területeken előfordulhatnak felhősebb területek. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 13 fok között alakul, a hidegre érzékeny területeken alacsonyabb, a városokban és vízpartok környékén magasabb értékeket is mérhetnek - írják a meteorológusok.
Kedden napos, gomolyfelhős idő várható. Az északkeleti harmadban napközben zápor, zivatar alakulhat ki, majd estére megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik, zivatarok környezetében átmeneti viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között várható.
Szerdán reggel az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, de északkeleten erősen felhős tájak is lesznek, ahol eső, zápor is előfordulhat. Délelőtt megszűnik ez a csapadék, csökken a felhőzet, és itt is kisüt a nap. A nap nagy részében mindenhol napos, gomolyfelhős időre van kilátás, de továbbra is északkeleten lesz a több felhő. Az északnyugati szél a Dunántúlon megerősödik. A hőmérséklet hajnalban jellemzően 10 és 15 fok között alakul, de a szélvédett helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. A csúcshőmérséklet 27 és 32 fok között alakul.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve