Még 2011 novemberében készült el a városi közösségi közlekedés fejlesztéséről szóló tanulmány, e szerint megszűnik a Széchenyi téri környezetszennyező buszvégállomás. A város középső magjában pedig - mintegy három kilométeres átmérővel - nulla emissziós zónát alakítanak ki. A külső területekről ide érkező buszok hibrid hajtásúak lesznek.
A belvárosi nulla emisszió tartásához 25 buszra lesz szükség, ebből egy-kettő tartalék, a többi folyamatosan a forgalomban dolgozik. A járművekkel kapcsolatos elvárások közé tartozik, hogy legyenek alacsony padlójúak, legyen négy egyforma kétszárnyú ajtajuk, és legyenek felszerelve ABS-ASR rendszerrel és légkondicionálóval is.
A járművek becsült ellenértéke nettó 4 milliárd 251 millió forint. Az ajánlatkérő ezt a pénzt vissza nem térítendő európai uniós támogatásból, illetve saját forrásból biztosítja.
Nem lehet ajánlattevő az, aki nem rendelkezik - az utóbbi három évben összességében - legalább tíz alacsonypadlós hibrid hajtású autóbusz szállítására vonatkozó referenciával.
Az ajánlatok beadási határideje február 18. A nyílt közbeszerzés nyertese az összességében legelőnyösebb ajánlattevő lesz. Az értékelési kritériumok körében döntő súlyú az ajánlati ár.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve