Közleményük szerint a cég több mint 764 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kapott a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című pályázaton a Széchenyi 2020 program keretében.
A társaság olyan technológiát fejlesztett ki, melynek során a konzervek tartósításhoz nem alkalmaznak tartósítószert vagy egyéb mesterséges adalékanyagot, helyette vákuumzárási és hőkezelési eljárást alkalmaznak. Az üzemcsarnokot is bővítették. A beruházásnak köszönhetően a vállalat 78 munkahelyet tudott megőrizni és nyolc új álláshelyet teremtett. (Nem jön a pénz Brüsszelből - lépett a magyar kormány.)
A Gloster Kft. évente közel 20 millió üveg zöldség- és gyümölcskonzervet állít elő, az uborka- és meggykonzerv kategóriában piacvezető, meghatározó exportőr. A vállalkozás elsődleges piaca Magyarországon kívül Németország, Hollandia és a balti országok, illetve Oroszország.
A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2016-os 2,6 milliárd forintot meghaladó nettó árbevétele elmaradt a 2015-ös 3,3 milliárd forinttól. Adózott eredménye a tavalyelőtti csaknem 263,6 millió forintról 2016-ban 128,4 millió forintra csökkent - írja az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve