A jelenlegi parlamenti ciklus vége környékén vagy a következő elején, azaz 2014 közepén tartja reálisnak az új KRESZ hatálybalépését Bíró Márk országgyűlési képviselő, aki a Fidesz-frakcióban a közlekedési szabályok és szankciók átalakításáért felel.
A politikus erről azután beszélt az MTI-nek, hogy Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt nyilatkozta: a módosítások helyett új, az uniós normáknak is megfelelő KRESZ-t alkotnak a szakpolitikusok, az illetékes minisztériumok és a társadalmi szereplők, az új jogszabályt kidolgozó munkabizottság pedig várhatóan már a jövő héten elkezdi a munkát, és a rendelkezés akár még az idén életbe léphet.
Bíró Márk ezzel kapcsolatban kifejtette: "látszik, hogy a rendőrség is fontosnak tartja az új KRESZ megalkotását", azonban ha minden szükséges társadalmi egyeztetést le akarnak folytatni a jogalkotók, akkor az új KRESZ leghamarabb a jelenlegi parlamenti ciklus vége környékén vagy a következő elején léphet hatályba. Közölte azt is, hogy az új KRESZ-szel kapcsolatos észrevételeket, építő jellegű javaslatokat a kreszmodositas@gmail.com e-mail címre várják.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve