Bár a szélsőséges időjárás miatt az elmúlt években növekedett az öntözés jelentősége, a vízjogi engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezetek és egyéni gazdálkodók kevesebb mint fele, 49,44 százaléka öntözött tavaly - írta keddi számában a Világgazdaság, az Agrárgazdasági Kutató Intézet felmérésének eredményét ismertetve.
Magyarországon kevesebb mint 130 ezer hektár vízjogilag engedélyezett öntözhető területet művelnek, ennek több mint háromnegyede az Alföldön található - írja az MTI. Az üzemeknek engedélyezett vízmennyiség 201 millió köbméter volt tavaly, de ebből csak 73 millió köbméter vizet juttattak ki a földekre.
Több Balatonra elég víz vész el
A szakértők szerint az a legnagyobb baj, hogy Magyarország nem "fogja meg" a vizet, sőt nettó vízkibocsátó: három Balatonnak megfelelő vízmennyiséggel több hagyja el az országot, mint amennyi bejön. Öntözésre pedig ennek a töredékét fordítják. A számítások szerint az öntözés érdemi szinte fejlesztésével - ami a szántóterület felének öntözhetőségét, illetve a csatornák feltöltését jelentené - az agrárgazdaság 30 százalékkal növelhetné a kibocsátást - írja a VG.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve