Iain Lindsay a Kossuth Rádióban szerdán azt hangsúlyozta, hogy Nagy-Britanniának az Európai Unióból (EU) való kilépése esetén nem lesznek azonnali változások, amelyek más tagállamok ott élő polgárait érintenék. A kiválási folyamatra két év áll a szigetország rendelkezésére, de azt csak ősszel indítják majd meg, így mintegy két és fél évig semmilyen fordulat nem várható.
Kiemelte, hogy a mintegy 55 ezer embert foglalkoztató magyarországi brit vállalkozások is folytatják tevékenységüket. Bár Magyarország és Nagy-Britannia erős kapcsolata megváltozik a Brexittel, alapvető lényege azonban nem - mondta Iain Lindsay. Továbbra is szükség lesz mind a politikai, mind a gazdasági együttműködésre.
Iain Lindsay arról is beszélt, hogy örült a szimpátiának, amelyet a magyar kormánytól kapott a Brexitről szóló népszavazás után. Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is támogatásáról biztosította, azt hangsúlyozva, hogy "nincs ok a sietségre".
Nagy-Britanniában csütörtökön tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az EU tagja maradjon-e. A hivatalos végeredmény szerint a referendumon részt vett brit választók 52 százaléka voksolt a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve