Az idei karácsonyi szezonra vonatkozó várakozásaink pozitívabbak az elmúlt éveknél. Az első három negyedév összforgalmának 2-3 százalékos növekedése nem tűnik kiugrónak, ám az előző néhány évnél mindenképpen jobb, kiváltképp, ha az infláció mértékét is figyelembe vesszük - állapította meg Vella Rita, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. Ennek megfelelően a decemberi növekmény meghaladhatja a tavalyit, így a családok várhatóan 25-30 százalékkal költenek többet decemberben egy átlagos hónaphoz képest.
Hagyományosan az év utolsó hónapjára koncentrálódik a háztartások napi fogyasztási cikk vásárlásaiból származó összforgalom mintegy 10 százaléka. A GfK Hungária Háztartáspanelének adatai szerint a háztartások havi átlagos napi fogyasztási cikk költése 60 ezer forint körül mozog, ez 2012. decemberben 30 százalékkal ugrott meg.
Tavaly jól fogytak a játékok
A tartós fogyasztási cikkek egyes termékcsoportjaiban decemberben értékesítik az éves összforgalom 20-25 százalékát. A legjellemzőbb karácsonyi ajándékok közül a 2012-ben már novemberben nőtt a kereslet a játékok iránt, addig 2011-ben a december hozta a nagy kiugrást. Összforgalomban a két hónap alapján 2012-ben a játékgyártóknak "jobb karácsonyuk" volt, mint 2011-ben.
Ezek lesznek az idei slágerajándékok
Nem mondható ez ugyanez el a műszaki elektronikai termékekről: a 2012. decemberi forgalom megegyezett a 2011-essel: értékben ugyan 3 százaléknyit csökkent, darabszámban 1 százalékot nőtt. A tavaly decemberi forgalmat a mobil- és okostelefonok "mentették meg": mivel a telekommunikációs szektor nélkül értékben 2012 decembere 13 százalékkal mutatott alacsonyabb eredményt az előző évinél. Idén a 2012-es karácsonyi forgalomnál jobbat várunk - mondta Sztupár Andrea, a GfK Hungária kereskedelem és technológia területének menedzsere, aki szerint e szegmens 8-10 százalékkal erősíthet. A slágertermékek a műszaki cikkeknél idén a tablet, az okostelefon, az e-könyv olvasó, a konyhai kisgépek, a vasalók és kapszulás kávéfőzők lesznek. A ledes és a 3D-s tévék forgalma várhatóan nem haladja meg a 2012. decemberit, mivel a digitális átállás miatt sok család előrehozta vásárlását.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve