Az akcióval az volt a Lush célja, hogy felhívja a figyelmet a túlcsomagolás súlyos problémájára. A környezetvédelem szempontjából rendkívül káros, hogy nagyon sok árucikk értelmetlen módon − pusztán a dekoratív hatás kedvéért − többszörös műanyag csomagolásban kerül a boltokba, a nejlonszatyrok nagy része pedig egyszeri használat után a szeméttelepre kerül − mondta a Napi Gazdaságnak Joó Katalin üzletvezető, aki néhány megdöbbentő adattal indokolta a lenge öltözetben árusító eladók "viselkedését". Az üvegházhatású gázok két százaléka a csomagolóanyagok gyártása során keletkezik, a világ olajtermelésének 8 százalékát a műanyaggyártás emészti fel. Minden percben közel egymillió nejlontáskát használ föl az emberiség, a műanyagok 96 százalékát ugyanakkor újra lehet hasznosítani, ami azért is indokolt, mert évtizedek, de sok esetben ezer év alatt sem bomlik le, viszont a világon gyártott ilyen matériáknak mintegy 10 százaléka a tengerekben végzi, a tengerek és óceánok minden négyzetmérföldnyi területén 46 ezer műanyag darab lebeg. Csak Magyarország lakossága évente mintegy 300 ezer tonna műanyag hulladékot termel.
A Lush a kozmetikai iparban vezető szerepet tölt be a csomagolóanyagok visszaszorítása terén. Ezúton szeretne példát mutatni mindenkinek azzal, hogy termékeit a lehető legkevesebb csomagolóanyaggal adja át a vevőknek, ahol pedig lehetséges, mindenféle csomagolóanyag nélkül, azaz "pucéran" kínálja vásárlóinak. A csomagolóanyagok kiküszöbölésének érdekében arra törekszik, hogy minél több terméket szilárd formában hozzon forgalomba. A Lush-boltokban kapható szilárd sampon, szilárd testápoló, szilárd habfürdő, de még szilárd fogkrém is. A budapesti "pucér demonstráció" a 49 országban jelen lévő Lush világméretű kampányának része.
A Lush azonban élen jár más tekintetben, több kampányt, akciót, versenyt hirdetett már korábban is a fenntartható fejlődés jegyében. Szeptember 1-jéig még lehet szervezeteket jelölni az ez évi, 250 ezer angol font összértékű Lush-díj elnyerésére. A díjat olyan szervezetek kaphatják, amelyek elősegítik az állatkísérlet-mentes kutatási módszerek kifejlesztését és elterjesztését. Katy Brown, a Lush-díj Alap munkatársa szerint már eddig is közel száz jelölés érkezett a világ minden részéről, például az Egyesült Államokból, Franciaországból, Portugáliából, Írországból, Monacóból és az Egyesült Királyságból. Ezek legnagyobb része, több mint 80 a közvélemény tájékoztatásáért járó díj odaítélésére tesz javaslatot. Ezért a továbbiakban különösen a többi kategóriára − tudományos díjra, továbbképzési díjra, lobbidíjra és a fiatal kutatók díjára − várják a javaslatokat.
A díjat a Lush hozta létre az Ethical Consumer nevű szervezet irányításával. Ez biztosítja, hogy az odaítélés folyamata pártatlan és szigorú legyen, valamint széles tevékenységi területek áttekintésén alapul. Az évi 250 ezer angol fontos díjalap a legnagyobb díj az alternatív tesztelés kutatásának területén. Az is célja, hogy elősegítse a fogyasztói termékek biztonságos tesztelésének fejlesztését, mégpedig olyan módokon, amelyek kiegészítik a gyógyszerkutatásban már futó, az állatkísérletek kiváltását célzó projekteket. Azokban az években, amikor nem történik tudományos áttörés, a 250 ezer fontos összeget öt, egyenként 50 ezer fontos díj formájában adják ki.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve