Pécs vezetősége 2017 szeptemberében beismerte, hogy a város súlyosan eladósodott, ezért a baranyai megyeszékhely kormányzati segítségre szorul - kezdi háttérelemzését a Népszava. Az adósság pontos nagyságáról Pécs irányítói ellentmondásosan nyilatkoztak.
Tavaly decemberben a kormány három tételben összesen 12,5 milliárd forintnyi visszatérítendő támogatást biztosított Pécsnek, így az általában 50 milliárd forint körüli összegből gazdálkodó város törleszthetetlen tartozása hasonló mértékű lehetett.
Kapcsolódó
Pécs irányítói azt ígérték, hogy a város képes lesz egyensúlyba hozni költségvetését, sőt, 2020. december 1-ig visszafizeti az államnak a tavaly kapott támogatást. Ezért 2018-ban megkurtították az önkormányzat kiadásait. A napilap közérdekű adatigényléssel tájékozódott a helyzetről.
Durva megszorítások
Ebből kiderült, hogy a városi tömegközlekedés önkormányzati kiadásait 549 millióval kívánják csökkenteni, emellett nullára redukálták a PMFC NB III-ban küzdő labdarúgó csapatának 192 milliós és a Pécsi Országos Színházi Találkozó 70 milliós városi szponzorációját. Megfelezték a kommunikációs központ 200 milliós támogatását, a pécsi színházaktól 50 milliót, az állatkerttől pedig 35 milliót vontak el. Még néhány további tétellel együtt mindez 1,1 milliárdos spórolást jelent.
Csakhogy a táblázat hitelessége kétséges: a napilap számításai szerint a tömegközlekedésen elért megtakarítás jövőre érheti el az 549 milliót, idén, annak hozzávetőleg a harmada lehet. Arra nem kapott választ a Népszava, hogy a tervezett megtakarítások 2018 első felében időarányosan megvalósultak-e.
A pécsi közgyűlésben kisebbségben lévő ellenzéki képviselők úgy látják, hogy az elfogadott költségvetés és az elmúlt hónapok gazdasági folyamatai alapján a városnak a kormány újabb segítsége nélkül nincs esélye egyensúlyba hozni gazdálkodását.
A fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve