Kész Zoltán független országgyűlési képviselő tavaly december 21-én nyújtott be tizenhárom, a korrupció visszaszorításával, valamint a kétmillió forintos bérplafonnal kapcsolatos népszavazási kérdést a Nemzeti Választási Irodához (NVI).
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) január 18-án hitelesített két kérdést: az egyik az állami cégeknél bevezetendő kétmillió forintos bérplafonra vonatkozott, a másik a kampányfinanszírozással függött össze. A hitelesítő határozatok ellen 15 napon belül lehetett jogorvoslati kérelmet benyújtani, a határidő kedden 16 órakor járt le.
A kampányfinanszírozással összefüggő kérdéssel szemben már a múlt héten jogorvoslati kérelmet nyújtottak be, a bérplafonnal kapcsolatos határozattal szemben azonban nem érkezett jogorvoslat, így jogerőre emelkedett az NVB hitelesítő határozata, azaz megkezdődhet az aláírásgyűjtés a népszavazási kérdésben.
A hitelesített kérdés, amelyben megindulhat az aláírásgyűjtés, úgy szól: Egyetért Ön azzal, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 2. számú mellékletében meghatározott gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló természetes személy havonta legfeljebb bruttó 2 millió forint összegű javadalmazásban részesülhessen?
A Kúria döntését meg kell jelentetni a Magyar Közlönyben. A megjelenéstől számított öt napon belül a Nemzeti Választási Iroda elnöke átadja a szervezőknek a hitelesítő záradékkal ellátott aláírásgyűjtőív-mintapéldányt. A népszavazási kezdeményezést csak erről az ívről készített másolaton lehet támogatni. A szervezőknek 120 napjuk van összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve