A keretből méhanyát, méhegészségügyi gyógyszereket vásárolhatnak, támogatást kapnak szakmai továbbképzésre, szaktanácsadást vehetnek igénybe és hozzájuthatnak a legfrissebb szakirodalomhoz - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az M1-en.
Az agrártárca ez évtől a méhcsaládonkénti beporzási támogatást 500 forintról 1000 forintra növelte, emellett a magyar méhészeti nemzeti program által nyújtott forrásokat is jelentősen megemelték. A többlettámogatással, ha az időjárás engedi, több mézet tudnak termelni a méhészek, és több juthat exportra is.
Kapcsolódó
A hazai méhészek azonban leginkább azt szeretnék, ha itthon több méz fogyna. A magyarok ugyanis jelenleg évente 1 kilogramm mézet fogyasztanak, míg az unióban ennek dupláját.
Az itthon tavaly előállított méz minőségben kiváló, mennyiségben azonban csak közepes lett, aminek elsősorban a szeszélyes időjárás volt az oka. A legfrissebb adatok szerint tavaly 25 ezer tonnányi mézet termeltek, aminek több mint a felét külföldön adták el - mondta Bross.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve