A cég elnök-vezérigazgatója, Balog Ádám elmondta, hogy a két magyar tulajdonosnak lesz többségi részesedése a bankban. A tranzakciót még jóvá kell hagynia a Pénzügyi Stabilitási Tanácsnak. Az elnök-vezérigazgató szerint az MKB Bank már 2016-ban 5-10 milliárd forintos profitot termelne, 2019-ben pedig a részvényei egy részét bevezetné a Budapesti Értéktőzsdén.
A következő három-öt évben a három legnagyobb bank közé szeretnének kerülni Magyarországon - mondta Balog.
Arra a kérdésre, hogy miért a nyertes konzorciumnak adják el a bankot, Balog azt válaszolta, hogy ők adták a legjobb ajánlatot. Az EBRD-t is bevonták az értékesítési folyamatba, a nemzetközi szervezet az összes vevőjelölttel találkozott. Az EBRD szóvivője annyit tett hozzá, hogy tanácsadóként valóban részt vettek a folyamatban, de nem tettek ajánlatot a magyar bankra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve