Dabóczi Kálmán válthatja a BKK éléről távozó Vitézy Dávidot - írta a Hír TV-re hivatkozva az mno.hu.
A Budapesti Közlekedési Központ új vezetője a KTI Közlekedéstudományi Intézet Közlekedéstudományi Üzletág vezetői posztjáról érkezik. Emellett az ügyvezető általános helyettese volt, vezette továbbá a Stratégiai Projekt Igazgatóságot. A szakember 2006-2014 között részt vett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és elődeinek munkájában, 2011-től az infrastruktúráért felelős államtitkárság munkáját segítette. Előtte a közlekedési helyettes államtitkárság főosztályvezetője volt a közlekedési szolgáltatások főosztályán.
Dabóczi a gazdálkodástudományok doktora, emellett jogi szakokleveles közgazdász, tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatta. A kilencvenes évek végén tanácsadóként dolgozott a Molnál, 2007-2010 között a MÁV-Start Zrt. felügyelőbizottságának (fb) tagja, 2009-től alelnökként a MÁV Zrt. fb-tagja, 2007-2009 között a Kisalföld Volán, 2007-2010 közt a Volánbusz Zrt. igazgatóságának munkájában vett részt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve