A szavazatszámláló bizottságnak a párt honlapján olvasható tájékoztatása szerint az elnökjelöltek második körös szavazásán 320-an szavaztak a 358 küldött közül, ebből 309 voks volt érvényes: Molnár Gyula 176 szavazatot kapott, Tóbiás József pedig 133-at.
Az elnökválasztás első fordulója sikertelen volt, az elnökjelöltekre 337-en szavaztak, Molnár Gyula 121, Tóbiás József 99, Harangozó Tamás 67, Szanyi Tibor pedig 45 szavazatot kapott.
A másodig fordulóban a küldöttek Tóbiás József jelenlegi elnök és Molnár Gyula volt fővárosi elnök közül választhatták ki a párt következő vezetőjét.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve