A Soroksár és Kelebia között vasútvonal fejlesztésének költsége 2018 májusában 578 milliárd forint volt, a versenyeztetés utáni legjobb ajánlat 693 milliárd forint. Ezt a többletköltséget a kormány nem vállalja, ezért új beszerzési eljárást rendelt el. Ennek következtében az építkezés nem kezdődik el jövőre, hanem várhatóan 2020-ban.
A kormány azért fejlesztené a vasútvonalat, hogy a Kínából Európába szánt és a görögországi Pireusz kikötőjébe hajón érkező árukat a Belgrád-Budapest vasútvonal érintésével szállítsák.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter júniusban úgy nyilatkozott, hogy a projekt munkahely-teremtési, logisztikai és pénzügyi szempontból is nagy előnyöket jelent Magyarország és Szerbia számára. Hozzátette: a beruházáshoz nyújtandó kínai hitelről még folynak a tárgyalások.
A magyarországi szakasz fejlesztéséről akkor azt mondta: az építkezésről szóló tender dokumentációját harminc cég váltotta ki, közülük két konzorcium nyújtott be érvényes jelentkezést, mindkettő magyar és kínai vállalatokból áll.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve