Rétvári Bence Szekszárdon tartott szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: három nem jogerős és egy jogerős ítélet azt mutatja, hogy a bírósági gyakorlat kezd kialakulni a devizahitelezéssel kapcsolatban. A kereszténydemokrata politikus felidézte: a Szegedi Ítélőtábla szeptemberben kimondta, hogy az egyoldalú szerződésmódosításnak nem átlátható a feltételrendszere, ezért az ilyen szerződések érvénytelenek. A Fővárosi Törvényszék első fokon szintén a bankot marasztalta el egy devizahitel ügyében, a Pesti Központi Kerületi Bíróság pedig azért nyilvánított érvénytelennek egy hitelszerződést, mert az árfolyamrésre vonatkozó szabályok nem voltak elég pontosak - mondta.
Megemlítette a Pécsi Ítélőtábla döntését is, amely szerint érvénytelenek a kamat- és kezelési költségek egyoldalú megváltoztatását tartalmazó szerződések. Az államtitkár kiemelte: teljesen új, hogy a bíróságok egy-egy rész hiánya miatt a teljes hitelszerződést nyilvánítják érvénytelennek. "Ha a bírósági gyakorlat ebbe az irányba mutat, a bankok kényszerhelyzetben lesznek" - jelentette ki Rétvári Bence. Utalt arra, a Fidesz-KDNP-frakció szeptember elején arra szólította fel a bankokat, hogy november 1-jéig javítsák ki a devizahitelek hibáit, a szerződéseket változtassák meg az ügyfelek javára.
"Bízunk benne, hogy a hátralévő két hétben a bankok belátják, hogy már a bíróságon is tarthatatlan a devizahitelezéssel kapcsolatos korábbi gyakorlatuk" - fogalmazott Rétvári Bence, hozzátéve: a KDNP által fontosnak tartott társadalmi igazságosság nevében megvalósulhat az, hogy egy bank ne tudjon egyoldalúan szerződést módosítani.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve