Az MNB pár perce meghívott küldött: eszerint ma háromtól Matolcsy György elnök, Balog Ádám és Windisch László alelnök sajtótájékoztatót tartanak.
A meghívó nyomán szinte bizonyos, hogy a monetáris tanács (MT) ma belekezd az újabb monetáris lazításba, azaz kamatot vág. Márpedig az előző nagy, 2012. augusztusától 2014. júliusáig tartó enyhítési periódust is elnöki sajtótájékozatóval zárta Matolcsy. Akkor az elnök úgy fogalmazott: jelentős nap ez az MNB és a monetáris politika életében: az újabb - többségi döntéssel elfogadott - 20 bázispontos vágás mellett az MT lezárta a kamatcsökkentési ciklusát. Ez a világ egyik leghosszabb és legnagyobb mértékű enyhítési ciklusa volt. Az MNB tartósan tartásra rendezkedett be: alapesetben 2015 végéig nem látunk rá okot, hogy változtassunk a 2,1 százalékos kamaton - fogalmazott akkor Matolcsy.
Megfigyelők szerint már csak azért is hasznos lehet a mai esemény, mert végre megszólalhat az utóbbi hetek brókerbotrányai kapcsán is Matolcsy, aki az MNB elnökeként a PSZÁF-beolvasztás nyomán az ügyek legfőbb őre. Márpedig az ügyek felgyűltek, ráadásul a parlament előtt van már egy fideszes a törvénymódosító javaslat, amelynek célja, hogy a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint mások mellett a vállalatok vezetői, felügyelőbizottsági tagjai és egyes könyvvizsgálói vagyonukkal is felelősséget vállaljanak az okozott károkért.
Az MT rövid bejelentése a mai kamatdöntésről délután kettőkor esedékes.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve