Folytatódik a taxisok ellenőrzése. A forgalmas drosztokon és próbavásárlással végzett ellenőrzéseken már június utolsó két hetében is közel 150 gépjármű esett át.
A fokozott ellenőrzés a teljes idegenforgalmi főszezonban, augusztus végéig folytatódik. Egyszerre több ellenőri egység dolgozik elsősorban a nemzetközi repülőtér és a főpályaudvarok környékén, a belváros más, turisták körében népszerű pontjain.
Kapcsolódó
Az első tapasztalatok alapján a szakhatóság munkatársai a taxishiénákkal szembeni hatékonyabb fellépés érdekében egyeztetést kezdeményeztek a Repülőtéri Rendőr Igazgatósággal.
A fokozott ellenőrzések kiemelt célja, hogy kiszűrjék azokat a taxisokat, akik a szabályokat nem tartják be, így például nem rendelkeznek engedéllyel. A hatóság szakemberei a közlekedés biztonsága érdekében vizsgálják a járművek műszaki megfelelőségét is.
Jogsértés megállapítása esetén számos különböző szankciót alkalmazhatnak a helyszíni bírságolástól a taxis engedély visszavonásának kezdeményezéséig, de akár a jármű rendszámát is bevonhatják az ellenőrök.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve