A V4 keretében a párbeszéd megújítása azonban éppen azt mutatja, hogy a visegrádi együttműködés visszatérhet oda, ahol mindig is volt: ott kell együttműködni, ahol megvannak a közös pontok - mondta a Világgazdaságnak a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója, Rosonczy-Kovács Mihály.
Ezekből pedig számos van: a család védelme, az illegális bevándorlás megfékezése s általában a közép-európai hang felerősítése a kontinensen. A visegrádi kooperáció egyik lényeges tulajdonsága a rugalmasság, hiszen voltak olyan évek, amikor szinte csak arra szolgált a formátum, hogy keretet adjon a négy ország közötti párbeszédnek.
A 2015 utáni évek viszont az együttműködés legpezsgőbb időszakának nevezhetők, amikor a négy állam erős politikai súlyt tudott adni olyan közösen képviselt közép-európai ügyeknek, mint például az illegális migráció elleni fellépés.
Megroppant a tengely
Az azonban kétségtelen, hogy a háború kitörése óta „a csoport kovászát adó” magyar–lengyel viszony súlyos kihívásokat él át, ez pedig kihatással van az egész együttműködésre.
De az elmúlt évtizedek tapasztalata arra tanított meg, hogy akkor is fenn kell tartani a párbeszédet, amikor egy-egy kulcskérdésben nem azonosak a nézőpontok és az ezekből levezetett nemzeti stratégiák. Az elmúlt hónapokban gyengítette az együttműködést, hogy a felek között csökkent a közvetlen kommunikáció intenzitása.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve