A vádirat szerint az elkövető 1997 óta bérelte a csaknem 2 hektáros területet, melynek hátsó, mintegy 2600 négyzetméteres es részén - a bérbeadó tudta nélkül - 2015-2016-ban, a tó területét is érintő területfeltöltést végzett.
A vádlott a feltöltést nagyobbrészt a közelben kitermelt köves földdel végezte, melybe azonban építési és bontási hulladék, így tégla, aszfalt, betonvas, kábelek, fólia is került.
A beavatkozás nyomán a jelenleginél átlagosan 1 méterrel mélyebben fekvő, időszakosan vízzel borított élőhely növényzete, állatvilága megváltozott, szárazabb élőhellyé alakult, amelynek természetes állapota emberi beavatkozással is csak 4-8 év alatt tud visszaalakulni. Ennek jelentősége abban áll, hogy a Balaton partját szegélyező nádasok, mocsarak, lápok és egyéb természetes vizes élőhelyek kiterjedésének csökkenése rontja a tó öntisztító képességét, a hulladék lerakása pedig közvetve a vízminőséget is veszélyeztette.
A feltöltés kismértékben, egy 19 négyzetméteres területen a tó medrét is érintette, amellyel az elkövető veszélyeztette a Balaton ezen részének élővilágát.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve