Már 2010-ben készült egy tanulmány, amely azt javasolta az akkor új kormánynak, hogy a nagy élelmiszer-ipari cégek fogják össze a mezőgazdaságot alapanyag-termelő hátsó udvarnak - mondta Ángyán József a Népszavának adott interjújában. Ángyán akkor államtitkárként ennek az ötletnek a visszautasítását javasolta.
Most viszont azt történik, hogy az állam jelöli majd ki azt az alig egytucatnyi monopolhelyzetbe hozandó integrátort, amelyekkel stratégiai megállapodást köt, különleges státust és kedvezményeket biztosítva nekik. Ezek a cégek profitcentrumként lefölözik majd az integráció hasznát.
Ángyán úgy véli, hogy az orbáni koncepció szerint a hét régiónak megfelelően osztanák fel a piacot. A kedvezményezettek a szakember szerint a Csányi Sándorhoz köthető Bonafarm-csoport, Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó cégei, Szajkó Lóránd, a Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgatója és mások lehetnek. (Csányi Sándor 260 milliárd forint becsült vagyonnal az első, Mészáros Lőrinc 120 milliárddal az ötödik a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb listán - a szerk.)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve