A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint a beruházási hitelek esetében a hitelösszeg legalább 30 százalékát 2013. szeptember 30-ig kell folyósítani, az e feletti rész felhasználására pedig 2014. március 31-ig van lehetőség. A hitelszerződések megkötésére változatlanul 2013. augusztus 29-ig van lehetőség, az eredetileg kitűzött határidőnek megfelelően.
Az MNB igazgatósága arról is döntött, hogy az I. pillérben mutatkozó túlkereslet nagyobb arányú kielégítése és így a rendelkezésre álló keretösszeg hatékonyabb felhasználása érdekében a hitelintézetek a II. pillér keretében számukra allokált hitelkeret jelenleg még rendelkezésre álló részét felhasználhatják az I. pillér feltételei szerinti hitelek nyújtására is.
Kapcsolódó
A Monetáris Tanács 2013. április 4-i ülésén döntött a Növekedési Hitelprogram elindításáról, majd május 28-i ülésén 50 százalékkal megemelte a keretösszeget a korábban meghatározotthoz képest. A program I. pillére keretében a beruházások, forgóeszközök és EU-támogatások finanszírozására felvehető hitelekre, illetve korábban ilyen célokra felvett hitelek kiváltására rendelkezésre álló keretösszeg így 425 milliárd forintra, míg a program II. pillére keretében a deviza alapú hitelek kiváltására felvehető hitelekre rendelkezésre álló keretösszeg 325 milliárd forintra emelkedett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve