A századik életévében elhunyt Fábry harcolt az antifasiszta ellenállásban, dolgozott a második világháború utáni magyar kormányokban, majd a Szabad Európa Rádiónál. Ő alapította a Joseph Pulitzer-emlékdíjat - írja a portál.
Fábry földbirtokos-katonatiszti családból származik, 1944-ben tartalékos tiszt volt, belépett a Független Kisgazdapártba, részt vett az ellenállási mozgalomban.
A háború után a Külügyminisztérium munkatársa volt, aztán Tildy Zoltán miniszterelnök, majd köztársasági elnök mellett dolgozott. 1947-ben az ankarai magyar követség titkárává nevezték ki, majd miután erőszakosan lemondatták Nagy Ferenc miniszterelnököt, emigrált. 1949-től Amerikában élt. 1950 és 53 között a Szabad Európa Rádió New York-i magyar irodáját vezette, 1962-től pedig a Du Pont cég marketingtanácsadója volt. Később megalapította a Világkereskedelmi Központok Szövetségét.
1989-ben alapította meg a Joseph Pulitzer-emlékdíjat, amiért 2009-ben állami kitüntetést is kapott.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve