Ádám Tamás 1952. május 23-án született Győrben (Nagy Sándor Tamás néven). Először a győri Kisfaludy Színház, majd később a szolnoki Szigligeti Színház és a budapesti Radnóti Színház tagja volt. Utoljára a kecskeméti Katona József Színház társulatában játszott, utolsó éveiben szabadúszó színész-rendezőként dolgozott - olvasható a portálon.
Szerepelt a Szomszédok című sorozatban is, de igazán a Família Kft. című tévés szitkommal lett ismert, ahol a családfőt, Szép Károlyt alakította 1991 és 1999 között.
A színész pont a sorozat miatt változtatott nevet, mivel egyik kollégájának, a Kövér Lajost alakító Nagy Zoltánnak is hasonló neve volt: ekkor változtatta a művésznevét fia, Ádám után Ádám Tamásra. (Fia, Nagy Ádám a Roy és Ádám Trió zenészeként vált később ismertté.)
Ádám Tamás tragikus körülmények között hunyt el, halálát a rendőrség vizsgálja - írta a 24.hu, a Ripost értesülése alapján.
Forrás: Pixabay
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve