A Belügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy csak a rendőrség büntethet kamerák felvételei alapján, a közterület-felügyelet nem. Ugyanis a kamerák felvétele alapján nem ítélhetők meg a jármű vezetőjének motivációi és a körülmények objektíven - magyarázta meg a tárcavezető, miért nem kell befizetniük az autósoknak bizonyos bírságokat.
Ezek ellen Tarlós István főpolgármester még múlt pénteken kelt ki, mondván igazságtalannak tartja, hogy egy közlekedési táblára ráirányítanak egy kamerát és a megszokásból arra haladókat büntetik 50 ezer forintra a közterület-felügyeletek. A kerületek támadták a főpolgármestert, mert komoly bevételi forrásról volt szó. Viszont szerdán a rendőrség is hasonló tájékoztatást közölt, mint Lázár János.
A miniszter az ügy kapcsán elmondta: bonyolult jogi kérdésről van szó, melyet hét különböző jogszabály is befolyásol. Ezért azt ígérte, hogy ezeket felülvizsgálják, megpróbálják egyszerűsíteni a törvényi rendelkezéseket.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve