A közlemény szerint a valamennyi postás szakszervezettel szerdán aláírt megállapodás alapján bruttó 250 ezer forintos alapbérig lesz sávos bérfejlesztés.
A bérmegállapodás során a munkáltató kiemelt figyelmet fordított azon területek bérfejlesztésére, amelyek üzleti szempontból kulcsfontosságúak, többek között a logisztikai terület egyes munkaköreiben, valamint a kézbesítői munkakörben foglalkoztatott munkavállalók esetében - áll a közleményben.
A közlemény szerint egyezség született arról is, hogy decemberben és januárban egyszeri juttatásban részesülnek a munkavállalók, amelynek együttes összege nettó 65-70 ezer forint, ebben a munkavállalók több mint 90 százaléka részesül.
Változatlan marad a választható béren kívüli juttatás éves 212 ezer forintos mértéke.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve