A jövőben lehetséges, illetve könnyebb lesz a csok igénylése mostantól már a 25 évesnél nem idősebb és a sajátos nevelést igénylő gyermeket nevelőknek, a terhesség elején járóknak, az árvákat nevelő gyámoknak, a hivatásuk miatt szolgálati lakásban élőknek, az új építésű társasházi, illetve ikerlakást vásárlóknak. Ugyanakkor tovább bővül a csokra jogosultak köre a családos lelkészekkel, illetve a lakóhelyüktől eltérő szolgálati áthelyezésben érintettekkel is.
A foglalkozásuk, hivatásuk ellátása érdekében szolgálati lakásra kötelezett személyek ugyanis felmentést kapnak az alól, hogy a támogatásból megvásárolt vagy felépített lakóingatlanban 10 éven keresztül életvitelszerűen kell lakniuk - tartalmazza a közlemény.
Könnyítés az is, hogy mostantól akár még tervezés, illetve építés alatt álló lakást is meg lehet vásárolni csokkal. Azok a családok, amelyeket eddig az osztatlan közös tulajdon miatt korábban elutasítottak a bankok, és nem kapták meg a csokot, azok az új szabályok alapján megkaphatják, ehhez azonban újbóli kérelem benyújtása szükséges.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve