Az egyre fokozódó munkaerőhiány megoldása érdekében a kormány külön programot is indított azért, hogy ukrán vendégmunkásokkal tudják a munkaadók feltölteni a hiányszakmákat. Erre közel félmilliárd forintot költöttek.
A portál szerint 2018 szeptember végéig a 83 611 engedélykérő között 44 617-en érkeztek munkavállalási céllal. Valójában azonban ennél jóval több harmadik országból érkező számára engedélyezte a kormány a munkavállalást, idén pedig tovább bővítik a dolgozó külföldiek keretszámát.
Kapcsolódó
A csütörtökön közzétett Hivatalos Értesítőben jelent meg a pénzügyminiszter, Varga Mihály közleménye a 2019-ben. Magyarországon munkavállalási engedéllyel foglalkoztatható harmadik országból érkező állampolgárok legmagasabb számára. Eszerint idén egy időben a legmagasabb létszámot 57 ezer főben határozta meg Varga Mihály.
Ez a keretszám nagyobb az előző évinél, akkor 55 ezer főben határozta meg Varga a maximális létszámot. 2017-ben viszont ezeknél is több, 59 ezer harmadik országból érkező állampolgár dolgozhatott Magyarországon egy időben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve