Két hét múlva a nemzetgazdasági tárcának be kell nyújtania a költségvetés első 300 oldalas javaslatát - amit a következő hetekben további 500 oldalnyi kiegészítő anyag követ. A normál menetrend szerint a kormánynak már a közel végleges anyagot kellet volna e heti ülésén elfogadnia, hogy a végső simítások után a tervezet elkészülhessen az államháztartási törvényben előírt időre - vagyis szeptember utolsó napjára.
Ezzel szemben Gíró-Szász András a kormány új szóvivője a szerdai kormányülésről annyit mondott a 2012-es költségvetéssel kapcsolatban a Magyar Rádiónak, hogy a büdzséről a kormány ugyan újfent tárgyalt - de annak még a sarokszámai sem ismertek. A szóvivő hozzátette, hogy pénteken végre részleteket is elárulnak a javaslattal kapcsolatban.
Ezzel párhuzamosan a Nemzetgazdasági Minisztérium azt közölte megkeresésünkre, "kormány megküldte a Költségvetési Tanács számára a kormány által augusztus 31-én tárgyalt, költségvetésről szóló előterjesztést. A Költségvetési Tanács megkapta, emellett a törvényjavaslat végső szerkezetének megfelelő tervezetet is értékeli majd, vagyis a Költségvetési Tanács a törvényben foglalt előzetes véleményezési feladatát érdemben teljesíteni tudja." A kormány első ízben augusztus 31-én tárgyalta javaslatról - ám azóta sem cáfolt sajtóhírek szerint csak a költségvetési törvény pár oldalas vázlatát vezette elő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
Az NGM közleményéből az is kiderül, hogy "A Kormány nem a múlt szokásaihoz kíván igazodni, hanem megalapozott költségvetési törvényjavaslatot kíván az asztalra tenni. A 2012. évi költségvetésben meg kell teremteni mindazon feltételeket és eszközöket, amelyek megvédik Magyarországot és a magyar gazdaságot a világgazdaságban zajló folyamatok miatt előálló kockázatoktól, és amelyekkel végső soron legyőzzük az adósságot. Ha ugyanis mi nem győzzük le az adósságot, az adósság győz le minket." - írja a szaktárca.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve