Ezen a vonalon közlekedő elővárosi, a nyíregyházi és a szegedi InterCity vonatok, továbbá a lajosmizsei elővárosi vonatok 40-60, esetenként 70-100 perces késésekkel közlekednek.
A Mávinform részletesebb tájékoztatást közölt, amelyből kiderül, hogy a szegedi InterCity vonatok csak Cegléd és Szeged között közlekednek. A Budapest-Cegléd közötti szakaszon az InterCity vonatok pót- és helyjegy nélkül igénybe vehetők. A Budapest-Lajosmizse vonalon a vonatok Kőbánya-Kispestig közlekednek, és onnan indulnak vissza Lajosmizsére. Valamint egyes monori elővárosi vonatok is csak Kőbánya-Kispestig jönnek, és onnan indulnak vissza Monorra. A vasúttársaság azt javasolja az utazóknak, hogy Kőbánya-Kispesten szálljanak le, és onnan a BKV járataival folytassák útjukat. A vasúti jegyeket és bérleteket az M3-as metró Nyugati és Kőbánya-Kispest közötti szakaszán, továbbá az 1-es villamoson elfogadják.
A közlemény szerint a Nyugati és Városliget között egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, a folyamatos pályafelújítás miatt rendkívül lelassult a vonatforgalom és torlódások alakultak ki. A helyzet miatt menetrendi korlátozások, vonatelmaradások is várhatók.
A Mávinform azt is kéri az utasoktól, tájékozódjanak a Vonatinfó alkalmazáson.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve