Egyes vonatok eltérő megállási renddel vagy nem teljes útvonalukon közlekednek, illetve teljes útvonalon szünetel a közlekedésük a Budapest–Cegléd–Szolnok (100a) vasútvonalon közlekedő járatoknak – közölte a MÁV.
A vonalon április 6-tól folytatódnak a felújítási munkálatok, így a menetrend is változik.
A főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája naponta több mint 210 személyszállító és 50 tehervonat közlekedik, évente pedig több mint 11 millióan veszik igénybe. Kapacitásának és a vonatok menetrendszerűségének javítását a vasúttársaság kiemelten kezeli.
Tavaly a Nyugati pályaudvar és Városliget elágazás közötti szakasz átépítésével kezdődött a vonal felújítása, ami idén április 6-tól a Vecsés¬–Üllő–Monor szakaszon folytatódik, és több fázisban, tervezetten ősz végéig tart. Az idei munkákat a MÁV 20 milliárd forintos kormányzati támogatással valósítja meg.
A menetrend változásairól a MÁV honlapján közölte a részleteket.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve