Az MNB nem fogja - április végén 35,9 milliárd eurón álló - devizatartalékai terhére enyhíteni a devizahitelesek terheit - emelte ki a Reuters abból az interjúból, amelyet Matolcsy György, az MNB elnöke a Heti Válasznak adott. A volt gazdasági miniszter, aki - a Reuters szerint pénzügyi héjának tartott - Simor Andrástól vette át a jegybank irányítását, és kisvártatva 250 millió forintos devizahitel-átváltási programot indított a kis- és középvállalkozásoknak, egy tompa nemmel felelt az ezzel kapcsolatos kérdésre. A Reuters kiemeli, hogy hasonló nyilatkozatot tett tegnap Cséfalvay Zoltán, a gazdasági minisztérium államtitkára, aki kijelentette: a kormány nem tud többet tenni a jelzáloghitelüket törlesztők érdekében. Az MNB ügyvezető igazgatója, Nagy Márton pedig azt mondta, hogy a magáncsőd intézményéről szóló törvény elfogadásával lehet segíteni a bajba került adósokon.
Matolcsy beszélt a kamatcsökkentésről is. Két lehetőséget vázolt fel: a további apró vágások és a két-három nagyobb mérséklés útját. Mindkettő végén egy "konszenzus közeli" szint alakulhat ki. Azt nem részletezte, mekkora kamatot ért ez alatt. Annyit elárult, hogy bankárokkal és stratégiai tanácsadókkal folytatott konzultációk alapján úgy tűnik, az apró lépések politikája látszik célravezetőnek. A Reutersnek nyilatkozó elemzők szerint a jelenlegi kamatcsökkentési ciklus végén négy százalékra süllyedhet - a jelenleg 4,75 százalékon álló - alapkamat, míg a piacok 3,5 százalékos szintet áraznak.
A Bloomberg azt emelte ki az interjúból, hogy Matolcsy szerint a jegybank politikájában nincs szükség nem tesztelt módszerek alkalmazására. Rengeteg konvencionális és nem konvencionális, azaz szokatlan lehetőség áll az MNB előtt, amelyeket más jegybankok már bevetettek céljaik elérése érdekében. Az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egyesítése szerinte kiváló eszköz a válságok megelőzésére.
Matolcsy elárulta azt is, hogy a be kívánnak avatkozni a bankrendszer kialakult szerkezetébe, mert bebetonozott monopóliumokat látnak, amelyeket meg akarnak törni. Végül jelezte, hogy megemelhetik a kétszer 250 milliárd forintos kkv-támogatási program keretösszegét.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve