A jegybank bejelentette, hogy - mivel kiemelt feladatának tekinti a hazai pénzügyi kultúra fejlesztését, ezért a rendelkezésére álló eszközökkel segíteni kívánja a közgazdasági oktatást és a pénzügyi műveltség szélesítését - új, közgazdasági és monetáris politikai szakmai könyvsorozatot indított. A könyvsorozat első kötetét Matolcsy György MNB-elnök jegyzi.
Az Egyensúly és Növekedés című kötet részletesen bemutatja mindazokat az új gazdaságpolitikai elgondolásokat, innovációkat és eszközöket, amelyek a magyar gazdaság 2010-2014 közötti, gazdaságtörténeti szempontból is jelentős sikeréhez vezettek, megvalósítva a költségvetési és pénzügyi stabilizációt, ezzel megteremtve a fenntartható növekedés alapfeltételeit.
A bejelentés szerint a könyvhöz a felsőoktatási intézmények könyvtáraiban juthatnak hozzá az érdeklődők, emellett a kötet kereskedelmi forgalomban kapható, valamint e-book formában is megvásárolható. (A kötet bolti ára 3 900 forint, a digitális ár 1 800 forint)
A jegybank a közeljövőben tervezi a könyvsorozat további részeinek megjelentetését is. A sorozat következő három kötetének címe: Új gazdaságpolitika (A jövő kormányzati politikájának csírái); Új irányzatok (Közgazdaság és pénzügyek); Az új átmenet (A monetáris politikai irányváltás okai és eredményei).
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve